Találkozás a tanító nénimmel

Irénke néni a közelemben lakik. Többször találkozunk bevásárlásaink alkalmával.  Egy puszi, néhány szó, és megyünk a dolgunkra.

Bakancslistás kívánságom volt, hogy szeretnék vele egyszer beszélgetni, nem csak kutyafuttában. Pár évvel ezelőtt sokszor megállított, és elmondta, milyen büszke rám, sokat hall felőlem. Ilyenkor én megköszöntem, és zavartan mentem tovább. Hiszen ő az én tanító nénim, hogyan is kérdezhetnék én tőle, róla. Most  szerettem volna kicsit többet megtudni az életéről.

Nagy szerencsémre, fia és menye közreműködésével sikerült összehoznunk a találkozót. Nagyon boldog és büszke vagyok. Érdekes ugye, a nyugdíjas tanító beszélget az első osztályos tanító nénijével. Ritka lehetőség az életben, kincs, nagyon meg kell becsülni.

Az én tanítóm fiatal volt, és nagyon szép. Mindössze 30 éves lehetett, amikor beléptem az osztályba. Akár hiszitek, akár nem, most is gyönyörű, délceg termetű, magas, vékony. Jó lenne 87 évesen így kinézni! Haja hófehér, dús, hullámos, szeme most is úgy mosolyog, mint régen, és most is csillog, ha a pályáról beszél.

Elmondta, nagyon szerette a gyerekeket, ezért ő maga választotta ezt a hivatást, szülei pedig támogatták. Döntését sosem bánta meg, nagyon szerette ezt a munkát. Abban az iskolában kezdett, ahol én megismertem őt. 16 évig dolgozott itt, majd iskolánkhoz legközelebb lévő intézményben folytatta. Itt is tanítóként dolgozott, innen ment nyugdíjba, majd napközis nevelőként még öt évet szolgált.

Akkoriban az iskola vezetősége még többször tett ellenőrző látogatást a kollégáknál,  mint a szakfelügyelet. Kevesebbet kellett helyettesíteni, nem volt kötelező bent tartózkodás sem munkaidő után. A fizetés akkor is csekély volt, de aki szívből szereti ezt a pályát, kevéssel is beéri. Sokszor kellett otthon javítania a füzeteket, így két fia és férje rendszeresen hiányolták az anyát és feleséget, aki otthon van ugyan, de még sincs ott.

Híre ment Budapesten, hogy Rákospalotán van egy kiváló pedagógus, így még a Rózsadombról is jártak hozzá gyerekek.

Irénke néni a mai napig emlékszik legtöbb tanítványa nevére, de még tanulmányi eredményükre is.

Napjai főzőcskézéssel, kertészkedéssel telnek, hétvégén pedig fiai családjánál vendégeskedik.

( A sors ajándéka, hogy 15 évig én is abban az iskolában taníthattam, ahol Irénke néni megtanított a betűvetésre.)

…Osztani magad:

-hogy sokasodjál;

kicsikhez hajolni –

hogy magasodjál;

hallgatni őket,

hogy tudd a világot,

róluk beszélni,

ha szólsz a világhoz.

Széjjel szóródni –

eső a homokra –

sivatagnyi

reménytelen dologra

s ha nyár se lesz tőled –

s a táj se lesz zöldebb:

kutakká gyűjt a mély:

soká isznak belőled!

( Váci Mihály)

Kedves Irénke néni! Tanítványai és a saját nevemben hadd köszönjem meg azt a munkát, amit értünk végzett, és azt a sok odaadást, amit kaptunk. Kívánunk jó egészséget, és azt, hogy tessék érezni azt a rengeteg szeretetet, ami tanítványai szívéből visszafelé sugárzik! Köszönjük!

 

 

 

Megosztom!