Portré: Edit, az egyik legkreatívabb kollégám

Pályám során évekig segítettem tanítójelölteket szakmai gyakorlatukon. Izgatottan készülődtem, hogy a nekünk kiszabott időben minél többet tudjak adni. Sajnos többször csalódnom kellett, csak nekem volt fontos, a tanítójelölt az első napon közölte, ő nem pedagógusnak készül. ( Tisztelet a kivételnek, mert velük is találkoztam szép számmal!)

Egyszer csak nyílt az ajtó, belépett Edit, ettől kezdve egyik ámulatból a másikba estem. Rögtön a gyerekek felé fordult, ezer kérdése volt, minden feladatát briliánsan oldotta meg. Nem tudom, mikor aludt, mert minden napra saját készítésű, játékos fejlesztő taneszközzel érkezett, felkészült volt, mindig mosolygós. Emlékszem, egyszer csak úgy megjegyeztem, szeretném a gyerekeket elvinni a Bábszínházba. Másnap, legnagyobb meglepetésemre, teljesen kész tervekkel állt elő, még a közlekedést is megtervezte. Mindent elkövettem, hogy iskolánkban maradjon! Nem csak én láttam meg benne a lehetőséget, a következő tanévben már a kollégám volt. Most szólaljon meg Ő:

“Guba Edit vagyok, pedagógus, jelenleg gyakorló édesanya.

Edit (1) (2)

Az ELTE Tanító- és Óvónőképzö karán végeztem 2004-ben. Ez év tavaszán –  egy                  ” gólyának ” köszönhetően – főiskolai gyakorlati időmet töltöttem Ibinél. A diploma megszerzését követően, ősszel, már Ibi kolléganőjeként kezdhettem meg munkámat a Megyeri Úti Általános Iskolában, ahol alsósokat és informatikát oktattam.

Az otthon töltött évek alatt egy nyugodni nem szűnő gondolat kezdett motoszkálni a fejemben. Éreztem, valamit lépnem, tennem kell. Ebben, hogy ez a valami megszülessen, testet öltsön, egy kedves óvónő sietett a segítségemre. Hasonló látásmódunk, érdeklődésünk eredményeképp 2016 őszén, Dunakeszin létrehoztuk a Csillan Tó-t.  Meggyőződésünk, hogy játékos tevékenységekkel és mozgással úgy fejleszthetjük a gyerekek képességeit, hogy azt észre sem veszik, hiszen ilyen formában sokkal fogékonyabbak a tanulásra. Sikerünket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már Újpesten is elindíthattunk egy csoportot.

terem

Nyitott, kreatív embernek tartom magam, nagyon szeretek barkácsolni, alkotni, új dolgokat kipróbálni. Sokszor a  foglalkozások fejlesztő játékait itthon, három ovis lányom segítségével készítem el. Közösen teszteljük, próbálgatjuk azokat. Ezáltal ők is ügyesednek, és nem utolsó sorban vidám perceket töltünk el együtt. Nincs is jobb, mint amikor egy közös alkotás elkészül, és együtt tudunk ennek örülni.

lányokkal

Izgatottan várom a következő tanévet, hogy a Csillan Tó-s foglalkozások és az otthoni mókázások tapasztalatait tovább kamatoztathassam a leendő elsős osztályomban.”

Az újpesti Csillan Tó iskolánkban, a Megyeriben működik, ha valakinek kedve támadt megismerni a tevékenységüket, és csatlakozni hozzájuk, többet tudhat meg róluk innen:

Weboldal: www.csillanto.hu
Edit tényleg sokat kreatívkodik kislányaival, tantestületünk figyelemmel kísérheti munkájukat, álljon itt egy kép bizonyítékul!
22195534_1953850878235765_2186332832769138926_n
Munkájukat fogja dicsérni az én karácsonyfám dekorációja is, a fogyókúrás szaloncukrok képében:
23658339_1986400731618837_2336960389349597674_n
Editkét dicséri iskolánk honlapjának kezelése is, amit rendületlenül csinált addig is, míg kislányaival volt otthon.
Editke! Szeptembertől iskolánk egyik első osztályos tanítójaként nagy szeretettel várunk vissza!
Megosztom!

Vélemény, hozzászólás?