Édesanyaként mindig féltem a farsangtól, mert tudtam, hogy jön a jelmezkészítés. Sok olyan anyuka vett körül, aki napokig keresett, kutatott, milyen maskarát is készítsen gyermekének. Ezután rendkívüli kézügyességgel, pénzt, időt, fáradságot nem kímélve, boldogan készítette el remekművét. Persze voltak olyan szülők is, akik az óvodai, iskolai tiltás ellenére is megvették, vagy kölcsönözték az öltözéket.

Én hiába kérdezgettem gyermekemet, neki nem volt ötlete, ha nekem akadt is (persze olyan, amit meg tudtam volna valósítani), hatalmas ellenkezést váltott ki, így le kellett tennem róla. Ha véletlenül valaki felajánlotta a tavalyi jelmezét felhasználásra, akkor az következett, hogy: ugye nem akarod, hogy AZT felvegyem? Nem, nem, nem! Minden évben nagy bajban voltam, egészen az utolsó pillanatig, mert akkor fiam előállt a korszakalkotó ötletével, melynek megvalósítására talán két éjszakám maradt. Halmazati büntetésül géppel varrni, de még szabni sem tudok. Hátrányos helyzetemet annak köszönhetem, hogy édesanyám varrónő volt, így nekem nem kellett megismerkednem ennek a szakmának a kezdeti lépéseivel sem. Azért minden évben elkészült a kívánt jelmez, és ezt én is túléltem.

Később tanítóként más problémákkal kellett szembenéznem farsangkor. Átkerültem a ló túlsó oldalára. A szülők aggodalmairól vagy lázas készülődéséről nem sok ismeretem volt, de a gyerekek nagy része, nagyon várta az eseményt. Előttem is titokban tartották azt, hogy milyen jelmez mögé bújnak, remélve, hogy nem ismerem meg őket. (Sokszor így is volt.)

Nagyon élvezték a gyerekek, csupa mosoly és izgalom volt majdnem mindegyikük.

Voltak gyerekek, akik pontosan úgy viselkedtek, ahogyan én ismertem őket. Volt, aki kinevette azokat a társait, akiknek nem volt olyan menő a jelmezük, mint az övé. (Sőt, néha ennek hangot is adott.) Volt olyan tanítványom is, aki nem is akart beöltözni, vagy félt a zűrzavartól, hangzavartól. Ő a kezemet fogva “vészelte át a megpróbáltatásokat.”

Azért a gyerekek nagy részének fantasztikus élmény ám a farsang, amire felnőtt korukban is szívesen gondolnak vissza, az emlékeket felidézve mosolygósra változik  a naponta viselt szigorú arckifejezésük is.( Ilyenkor újra gyerekké válik mindenki!)

A jelmezcsodák felvétele után következik a felvonulás és a megmérettetés, mert a legtöbb közösségben versenyeztetik a jelmezeket. ( Ilyenkor a szülők munkáját is.) Sokszor láttam már az eredményhirdetés után szomorú szülői tekinteteket, melyben az tükröződött, hogy a soknapi munka nem nyerte el a jutalmát.

A  kisgyerekek arcán is látszik, hogy örül vagy elkeseredett. Körülbelül 1 percet tölt a felvonulás alatt a színpadon, ha ezt vesszük figyelembe, akkor bizony sokat kellett ezért dolgozni. (Biztos, kevesebb energiát vesz el a kölcsönzés vagy vásárlás!)

Azt a jó óvodai szokást tartom követendőnek, hogy több napig tart a farsang. A gyerekek, ha akarnak, akár egész héten beöltözve vesznek részt az óvodai munkában. Abban játszanak, megcsodálják egymás ruháját, a jelmezük adta szerepükben élnek. (Persze csak akkor, ha jelmezükben mozogni is lehet!) A mi iskolánkban jó gyakorlat, hogy minden osztály jutalmat kap a versenyen, mint kategóriagyőztes. Természetesen annyi kategória van, ahány osztály. A tortát közösen eszi meg a “győztes” csapat. (Kétévente osztályonként közös jelmez, közös táncbemutató a műsor, így lehet közös a jutalom is. A köztes években nálunk is egyéni jelmezek szépségversenye van.)

A gyerek fejlődésében hatalmas szerepe van a beöltözésnek, hiszen mint a mesében, azzá válik, akivé akar. Ilyenkor úgy is viselkedik, ahogy azt az általa bemutatott tárgy vagy személy a valóságban teszi. Most ő a mese főszereplője, de igaziból ám! A fantáziájában megteremtődött szerepet eljátszhatja, és ezt mindenki látja, mindenki elismeri, esetleg még egy picit irigyli is. Ez bizony teremtő tevékenység, amit gyakorolni kell, mert így válik a gyerekből, fantáziadús, kreatív felnőtt, aki minden szerepben feltalálja magát és helytáll.

Pontosan itt és így ötvöződik a tanulás és játék!