Tudni fogom a szorzótáblát! 4.(Kutyafáját-módszer)

Tudni fogom a szorzótáblát! Sokszor ismételtessük ezt a mondatot gyerekünkkel, mert a gondolatnak teremtő ereje van! A szorzástanulás kezdetekor és a végén is mondjuk el néhányszor! Legyen ez a varázsige!

A gyakorlást mindig felidézéssel kezdjük! Ismételjük át azt, amit előző napon tanultunk, akár többször is, így gyermekünk megnyugszik, megéri a sok munka, mert eredménye van.

Most elővehetjük a borítékot, amit tegnap eltettünk. Kirakjuk a négyes sort, majd a szorzótáblát. Elolvasás, “fényképezés után először lassan, majd gyorsabban idézzük fel a már tudottakat!

Ma a lap másik felével is dolgozni fogunk!

 

Ritmizálva, hozzá ujjainkat nyitogatva olvassuk fel, majd mondjuk el! ( Háromszor négynél három ujj van nyitva, négyszer négynél a negyedik is)

Rakjuk mellé a szorzatokat (eredményeket)!

Fontos, hogy mindig hangosan hangozzék el a teljes részlet: Ötször négy az húsz!

  • Először a négyes sor ismeretében sorrendben helyezzük el az eredményeket!( Néhányszor egymás után)
  • Továbbhaladva azokat tegye gyermekünk a helyére, amelyekben teljesen biztos!
  • A kimaradt erdményeket a négyes sor ismétlésével kerestessük meg!
  • Ha már jól megy, észre fogja venni, hogy a biztos pontokból következtetni is tud. Pl.:Ha 5*4=20, akkor a 6*4 az néggyel több, vagyis 24.
  • Erősítsük meg, dicsérjük, ha növekszik a biztos pontok száma!

  • Vegyünk részt mi is a játékban! Az eredményeket tartalmazó lapokat osszuk szét, majd egymás után közösen tegyük a helyére!
  • Következzen egy kis turpisság! Mindenki tévedhet! Még a szülő is! Tegyünk egy-egy eredményt rossz helyre! Ha már elég jól tudja a szorzótáblát csemeténk, bizony figyelmeztetni fog minket! Ez bizony sikerélmény! A tudás bizonyítéka!

  • Már összekeverhetjük az eredményeket! Teljes kirakás következik! Mindig mondja is ki! ( Így a szem, kéz és a fül is segít a tanulásban.)
  • Ha már hibátlanul megy, akkor vegyük elő a stopperórát! Rendezzünk olimpiai felkészülést! Az először mért kirakási időt meg kell dönteni! Így saját magával verseng majd a gyermek. Legyen a cél, a saját eredmény megdöntése!
  • Ha már van legjobb eredmény (ez legalább három mért eredményt feltételez), akkor beszállhatunk a versenybe mi is!
  • Ha javasolhatom, ne csináljunk úgy, mint aki nagyon lassú, és sajnáljuk, de vesztettünk! Minden gyerek észreveszi, csalódott lesz, azt fogja érezni, ő még nem elég jó! ( Azért rossz technikával, pl. két papírlap véletlen összeakadásával tudunk időt veszíteni!)

A mai nap zárásaként már megpróbálhatjuk összevissza kérdezgetni a szorzótáblát! De még csak azt, amelyiket gyakoroltuk!

Jöhet a varázsige: Tudni fogom a szorzótáblát!

Megosztom!