Menjen vagy ne menjen iskolába?

Iskolakezdés

 

 Március van,eljött a döntés ideje. Már az óvoda nagycsoportjaiba járó gyerekek szülei között nagy az izgalom! Szeptemberben iskoláskorú lesz a gyermekem. Menjen vagy ne menjen iskolába? Felelős szülő felelős döntést hoz. De hogyan, ha például az első gyermekről kellene eldönteni, jó lesz neki az iskolában, vagy még maradjon egy évet az óvodában?

Az iskolaérettség nem a betöltött hatodik évvel jön el. Lehet, hogy gyermekünk már öt évesen olyan fejlett fizikailag, érzelmileg és értelmileg is, hogy már mehetne iskolába, de az is lehet, hogy még hét évesen sem képes az iskolai elvárásoknak megfelelni.

Az óvónénik biztosan sokat beszélgettek a szülőkkel már erről közösségben, például szülői értekezleten, de egyénileg is a saját gyermekünkről. Ők ismerik csak igazán gyermekünket, fejlődésének ütemét, állomásait, hiszen több éven át voltak együtt a kicsivel. Ők azt is tudják, hogy mik az iskola elvárásai, és azoknak megfelel-e a jelenlegi fejlettség.

Már az óvodába lépés pillanatában elindul az iskolára való felkészítés, így valószínűleg ez a jól felépített tudatos munka elegendő is az iskolakezdéshez.

Természetesen lehet az óvónőkkel egyetérteni, de az is lehet, hogy kételkedünk, vagy másképp gondoljuk. Ilyenkor kérjük ki más szakemberek véleményét is, csak ezek után hozzunk döntést.

Én abban szeretnék segíteni, hogy a gyermekét jól ismerő szülő mi mindent figyeljen meg a gyerekén. Ezek olyan jártasságok, készségek amelyek szükségesek az iskolába lépéshez.

 A LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. tavaszi (I.évf. 1.sz.) számában megjelent szempontsort vegyük sorba, ez alapján nézzük meg, mit láthat a szülő a fejlettségből.

1. Eléri-e gyermekem a 120-130 cm-es magasságot és a 20-22 kg-t? Mert bár a súly- és magassághatár megszűnt, a kisebb termetű gyermek gyakran fáradékonyabb társainál.

Volt olyan tanítványom, aki alacsony és gyenge volt fizikailag, hiába volt értelmileg nagyon fejlett, az első évben mégis probléma volt, hogy a mosdó ajtaját nem tudta kinyitni, így csak kísérővel tudott oda menni. Ez bizony szorongást jelentett számára.( Segítettünk, de a probléma így is az övé volt.)

Elbírja-e a táskát? Bizony nehezek a teli iskolatáskák, és a szülő nincs mindig a közelben.

2. Elindult-e a fogváltás? Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő- és állóképességgel van szoros összefüggésben.

Fontos jelzés, de nem általánosítható. Sok gyerek csak az első tanév végén kezd fogatlanná válni, és semmi problémát nem jelent a tanulmányaiban.

3. Tud-e gyermekünk cipőt kötni? Ennek hiánya a gyengébb kézügyességre és téri tájékozódásra utalhat.

Nagyon fontos!!! Bizony tudjon cipőt kötni, mert az iskolában nincsen dadusnéni, aki ebben segíthetne. Minden nap van testnevelés óra, amikor be kell kötni a cipőt, mert a kioldódott fűző balesetveszélyes. Mindenképpen javaslom, hogy még iskola előtt tanuljon meg gyermekünk biztonságos masnit kötni, és fűzni is.

Az öltözködés területén legyen önálló. Tudjon gombolni, cipzárt fel és lehúzni. Ruháját tudja kifordítani és hajtogatni is. Sok-sok dicséretet fog kapni érte!

4. Jó-e gyermekem ceruzafogása? 

A ceruzafogás a képen nem szabályos, de az írás mégis megy.

Fontos dolog a helyes ceruzafogás, de némi eltéréssel is sikerül majd szépen írni. Mindenesetre próbáljuk javítani, ha szabálytalan. A ceruzát úgy fogjuk helyesen, ha azokat az ujjainkat használjuk, amelyekkel sózunk ( 3 ujj). A ceruzát ott fogjuk, ahol a hegyezésnek vége van.

5. Nagymozgásai rendben vannak-e? 

A kúszás, mászás, lábujjon– sarkon–talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése könnyű írás- és olvasástanuláshoz vezet.

6. Jó gyermekem egyensúlyérzéke?

Ez a fejlett idegrendszerre utal, melynek hiánya figyelem- és magatartászavart okoz. Gyakoroljuk a vonalon járást, a szökdelést, a tenyéren tartást, találjunk ki ehhez különféle ügyességi feladatokat.

7. Mennyire fejlettek az izületei?( váll, könyök csukló)

Ezek játszótéri mászókázással, gyurmázással, gyöngyfűzéssel stb. fejleszthetőek.

8. Tudja-e szinkronban és egymástól függetlenül irányítani végtagjait?

Ez az azonos majd ellentétes kéz-láb emeléssel, masírozással, láb köröz – kéz tapsol, stb. gyakorlatokkal fejleszthető.

9. Meg tudja-e nevezni testrészeit?

Ez az egyik alapvető dolog, amit ismernie kell. Máson minden gyerek pontosan megmutatja a testrészeket, de ezt a saját testén is tudnia kell.

10. Biztosan csak egy kézzel rajzol?

Ha még rajzolás közben egyik kezéből a másikba többször is átveszi a színest, akkor az olvasásban előreláthatóan problémái lesznek.

Folytatása következik!

 

 

 

Megosztom!

Vélemény, hozzászólás?