Nagypénteki böjt?

Nagypénteki böjt?

A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek. A hívők közül azok is, akik évközben nem vettek úrvacsorát (a protestáns liturgia szerint általában minden hónap első vasárnapján tehetik ezt meg), nagypénteken magukhoz veszik a Jézus testét és vérét jelképező kenyeret és bort .

A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, de csak egyszer lakhatnak jól, és 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

Az emberek véleménye azonban megoszlik a böjt tartását vagy megszegését illetően.

( Délmagyar, Szeged) Nagypéntek a szigorú böjt ideje: Jézus halálának napján a hívőknek mellőzniük kellene a húst az asztalukról. A vendéglőkben és a menzákon azonban nagy a csábítás, mivel pusztán ennek a napnak a kedvéért nem kerülnek ki a különböző húsételek az éttermek kínálatából.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek nemigen vallásosak a nagypénteki böjttel kapcsolatban – mondta Kovács Zsolt csárdagazda. A Vendéglő a Régi Hídhoz tulajdonosa mindennap, így nagypénteken is húst fogyaszt majd hússal. – A forgalmunkon sem látszik visszaesés ezen a napon. Elenyésző azok száma, akik csak a nagyböjt kedvéért választanának valamit maguknak a vegetáriánus vendégek által is fogyasztható ételeink közül.

De mit mond és gondol az utca embere? A Fesztivál étteremben, a Dóm tér árnyékában költötte el tegnap ebédjét Kovács Marcell, aki csirkevagdaltat falatozott, láthatóan nagy megelégedéssel. – Szoktam templomba járni, és igen, hiszek istenben. De nem attól lesz igazán hívő valaki, hogy fogyaszt-e húst nagypénteken vagy sem – magyarázta evés közben. – Ez persze nem jelenti azt, hogy holnap akár ne rántott gomba legyen az ebédem, de ha valami húsfélére támad inkább gusztusom, akkor sem lesz lelkiismeret-furdalásom – mondta a 19 éves fiú.

A többi megkérdezett is hasonlóan vélekedett: attól, hogy a péntek böjti nap, nem mellőzik a húst napi menüjükből. Hevesi Brigitta pedig még azt is elárulta, ők már nagypéntek estéjén megfőzik a húsvéti sonkát, amiből elkészülte után bizonyosan eszik majd egy-két falatot.

Ha mégis valaki húsmentes, böjti menüre vágyik, álljon itt a legősibb nagypénteki menü:

Böjti bableves hús nélkül ( Femina)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 25 dkg szárazbab
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 db babérlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 db paradicsom
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 db paprika
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • bors

Elkészítés:

A babot a főzés előtti este áztasd valamivel több vízbe, mint amennyi ellepi. Másnap öntsd le róla a vizet, a zöldségeket pucold meg, és vágd fel tetszés szerint. Rakd a babot egy nagyobb lábosba, öntsd fel két liter vízzel, és főzd 30 percig. Tedd hozzá a zöldségeket, ízesítsd sóval, borssal, babérlevéllel, és közepes lángon főzd még körülbelül 40 percig.

Amikor minden puha, rántsd be, azaz kevés olajon pirítsd meg a lisztet, és rakd hozzá a zúzott fokhagymát. Ha az is kezd színesedni, szórj rá egy kis pirospaprikát. Engedd fel hideg vízzel, és keverd csomómentesre. Öntsd a levesbe, közben kavargasd, és szórd meg petrezselyemmel. Főzd még 10 percig, majd húzd le a tűzről, és már tálalhatod is.

 

Mákos guba

Mákos guba ( Varga Gábor)

Hozzávalók

 6 adagra 
  1. 6 db tejes kifli
  2. 450 ml 2,8%-os tej
  3. 1 db vaníliarúd (belseje és héja)
  4. 40 g vaj
  5. 75 g mák (darált)
  6. 75 g porcukor
  7. 4 evőkanál virágméz
  8. 1 db citrom reszelt héja
  9. 1 késhegynyi szegfűszeg (őrölt)

    Elkészítés

    50 perc
    1. Egy 26X17 cm-es, magas peremű tepsit kivajazunk, elkezdjük előmelegíteni a sütőt. A kifliket felkarikázzuk, és egy nagy tálba tesszük.

    2. A vajat, tejet, vaníliarúd belsejét, héját, valamint a mézet egy edénybe tesszük, és felforraljuk.

      1. a mézet egy edénybe tesszük, és felforraljuk.

      2. Ha felforrt, kivesszük belőle a vaníliarudat, majd leforrázzuk vele a kifliket, jól átforgatjuk (óvatosan, össze ne törjön a kifli!), hogy a kiflik mindenütt átnedvesedjenek.

      3. Egy tálban összekeverjük a darált mákot, a porcukort, a reszelt citromhéjat, valamint a késhegynyi őrölt szegfűszeget. Ezután a keveréket a kiflikre szórjuk, és jól átkeverjük vele (még mindig nagyon óvatosan).

        1. A kész gubát a tepsibe tesszük, és előmelegített 180 C-os sütőben megpirítjuk a tetejét (hőlégkeverés nélkül kb. 15 perc).

        2. A kész gubát melegen tálaljuk.

Megosztom!