A költészet napjára gyerekeknek
Koszorúzással, közös szavalással és énekléssel ünnepelték a költészet napját József Attila (1905-1937) ferencvárosi szülőházánál Budapesten.
“József Attila életműve világosan megmutatja, micsoda fantasztikus játéklehetőség rejlik a magyar nyelvben” – mondta Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója. (Népszava online)
Forrás:MTI fotó: Kallos Bea
Mondhatjuk, hogy a gyermekek 10-12 éves korukig
mindannyian költők, még ha tán nem írnak egy sort sem…
Figyeljük hát a gyereket! Ha megfeledkeznek magukról, fél-értelmetlen szavakból alkotott versikéket kántálnak, félúton ének és beszéd között, forogva, billegve, dobolva.(Dobszay Ambrus)
A költészet napjára gyerekeknek gyűjtöttem ezeket a verseket, hogy versolvasással ünnepelhessék meg ezt a jeles napot. Ízelítőül egy-egy vers József Attilától, Romhányi Józseftől, Nagy Bandó Andrástól, Varró Dánieltől és Lackfi Jánostól.Jó szórakozást kívánok!
Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát
Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
– Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
– Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
– Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
– Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
– Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
– Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
– Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
– Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
– És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
– Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!
Nagy Bandó András: AZ ÉN ANYUKÁM
Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze, kicsinykét kócosabb.Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kis nyuszit.Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!
Varró Dániel: Egyhangú ringató
( részlet)
Ó, zokogó poronty!
Mosolygós, boldog voltod hol most, no mondd?
Ógsz-mógsz, orrod lóg,
toporogsz morcos módon folyton.
Kócos koboldom,
komolyból mondom: szomorodom
hóbortos, rossz modorodon.*
Pötty örömöm! Gyöngyöm!
Örökös bömbömöd könyökömön jön,
könyökömön!
Önnön csökönyös kölykömön
örökkön rökönyödöm.*
Kis pisis picirim,
hisztid kibírni kín! Kín!
Mit sírsz-rísz mindig?
Mit nyísz?
Hisz
nincs bibi,
sírni min nincs itt.Csitt!
*
Egyre keseregsz nekem, te ded.
Ne tedd!
Ej, te gyerek,
felvegyelek, letegyelek?
Jelentem, ezennel lett elegem.
Ne nyekeregj!
Csend legyen!
Nem! Nem!
Fejem beleverem!Lackfi János: SZERELEM
Szerelmes vagyok Lacikába,
már harmadnapja nem eszem,
ő lesz a férjem nemsokára,
kár, hogy nem látom sohasem.Jót játszottunk az óvodában,
épp a legutolsó napon,
de most más iskolába járunk,
határozottan fájlalom.Párnám alatt a csoportfénykép,
rajta mosolyog Lacika,
nem tudom a nevét, se címét,
mégsem felejtem el soha.Egyszer megnövök, bizonyisten,
ő addig szépen várni fog,
a fényképről lependerítem.*