Kisunokám, ma te főzöl!
Én nem tudok főzni!
Dehogynem! Majd én segítek!
Nem merem! Még sosem csináltam!
Tudod mit! Én főzöm a levest, te a második fogást! Mindenkit meglepünk vele!
Az én nagymamám sosem panaszkodott, hogy mindennap főznie kell .Kicsi gyerekként láttam, hogy nagyon szereti, amit csinál. Mindig ott lábatlankodtam, a kiskonyha asztalához könyökölve, vagy a sparhelt pattogó tüzét figyelve, mesterien kezelte ezt a tűzhelyet,csak évente kétszer volt félelmetes, mert boszorkánnyá vált a nagymamám,amikor tisztította vasporral a tűzhelyet. Ilyenkor csupa korom volt! Félelmetes!
Sose mondta, hogy most te csinálod, de én mindig vágytam rá, hogy végre nekem is lehessen! Ha megkértem, már félre is állt. Sosem hallottam, hogy erre most nincs idő. Még akkor is próbálkozhattam, ha veszélyes szerszámmal dolgozott, például a hatalmas, nagyon éles tésztaszeletelő késsel. Persze, hogy minden tésztát maga gyúrt! Egyszer a cérnametélt szeleteléséről véltem úgy, hogy ez nagyon könnyű, hiszen alig mozdul nagyikám keze és a kés.Kérésemre átadta a lehetőséget. Szélesmetéltnek is nagy lett az eredmény, de ő akkor is azt mondta, hogy milyen ügyes vagy! Nekem még nem ment a te korodban! És én pontosan tudtam, éreztem, hogy nagyon ügyes vagyok! Nagy dolog lehetett, ha még mindig emlékszem.
Igen! Olyat tehettem, amit anyukám sose engedett volna meg nekem, mert veszélyes, sosem lesz kész a vacsora, te még ehhez kislány vagy!
Ha időnk engedi, és olyan cselekedetre tudjuk rávenni unokánkat, ami a felnőttek kiváltsága, önbizalmát az egekbe emeljük, sosem fogja elfelejteni a sikeres munka okozta örömet. Mindig eszébe jut majd, ha nehéz feladat előtt áll, kételkedik magában, hiszen kicsi voltam, mégis sikerült a felnőttmunkát jól elvégezni, most is bátran belevágok!
Ajánlatom tényleg a főzés! Van egy receptem, amit biztosan meg tud csinálni az unokánk úgy, hogy csak néhány szóval és a szemünkkel segítünk neki.
Mondjuk, a napi menü palócleves és sült túrógombóc legyen. Az első fogás a nagyié, a második az unokáé.
A sült túrógombóc receptje:
Hozzávalók:
50 dkg túró
5 db tojás
cukor (ízlés szerint), vaníliáscukor
1 főzős pudingpor ( vanília ízben)
4 evőkanál búzadara, 1 evőkanál liszt
1 nagy, vödrös tejföl
kevés zsemlemorzsa ( elmaradhat)
Először a túrót összekeverjük a búzadarával és a liszttel, a vaníliás cukorral és 2 db tojással. Ennek a masszának fél órát állnia kell, hogy a búzadara megszívja magát nedvességgel. Ha kész, a sütőedénybe gombócokat formázunk. Nem baj, ha formátlanok, nem fognak kilátszani.( Nem tévedés, nincs benne cukor.)
Közben elkészül hozzá az öntet. egy egész doboz tejfőlből, cukorból( ízlés szerint). Teszünk hozzá még egy pudingport( nekem most puncs ízű volt otthon) és három tojást. Gyorsan összekeverjük, majd a gombócokra öntjük. Mehet a sütőbe. Addig sütjük, míg a felülete szép színű lesz.( Kb. 20 perc)
(A képen a sütés előtti állapot látható.) Ezzel készen is van a sült túrógombóc, én még készítek a végén egy karamelles zsemlemorzsát is, amit a tetejére szórok. Jó recsegős” lesz. (egyenlő arányban cukrot és zsemlemorzsát hevíteni kezdek sűrű kevergetés mellett. Ha színt kap, készen is van, még egy kicsit keverjük, hogy ne ragadjon össze. Az étel tetejére szórjuk. Most elkészültek a gombócok a lágy, krémes öntetben, a tetején a ropogós morzsával.
Minden mozzanatát meg tudja csinálni egy gyerek is, segíteni csak akkor kell neki, ha már a forró sütőből kell kivenni.
