Jegeskedés

Jegeskedés

Nagyon meleg van! A meleg ellentéte a hideg. Ezért megteszünk  mindent, hogy szervezetünket valahogyan hűtsük. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt jól jön egy kis jegeskedés!

Néhány ötlet erre:

  • A réten, erdőben vagy kertben szedett virágokat helyezzük el egy pohárban kedvünk szerint, öntsünk rá vizet, és egy éjszakára tegyük a fagyasztóba. Másnap, ahhoz, hogy láthassuk az alkotásunkat, vegyük ki a pohárból, ha nehezen megy, engedjünk rá vizet! Ha már a mű előttünk van, csak homályosan látszik. De! Ezen könnyen segíthetünk, ha két kezünkkel melegíteni kezdjük. A hűs tapintáson jóleső érzésén kívül, a szemünket is gyönyörködtetjük.

 

Ha gyerekekkel szeretnénk hasonlót játszani, apró játékaikat csenjük el! ( Kindertojás meglepetései, törpikék, mini állatkert, stb.) Jégkockatartóban vízzel fagyasszuk le, majd másnap egy tálba szórva a kincseket, víz és a csemete segítségével szabadítsuk ki azokat! Hűsítő érzés, és jó játék is egyben.Egy gombot és egy csipeszt fagyasztottam le, de a jégtől nem látszottak, megvártam, míg elolvad. Nyomokban még látszik a jég.

  • Műanyag poharakat, tejfölös vödröket, stb töltsünk meg vízzel, állítsuk különböző távolságba ezeket, majd jégkockákkal dobjunk célba! Hűsítő érzés lesz! ( A jégkocka nem olvad el azonnal, többször is felhasználható a dobásokhoz!)
  • Ha a jégkockákat ételfestékkel, esetleg vízfetékkel színezve készítjük el, jéggelfestést játszhatunk. Mivel ilyenkor hosszú ideig van a gyerekek kezében a hideg színező, megdermedt víz korában tegyünk bele hurkapálcát, így ezt fogva lehet majd festeni vele.
  • Vagy készítsünk hűsítő italt!
  • Gyümölcslébe jégkockát teszünk, hűsítő, vitamindús italt kapunk.

  • Felnőttek pezsgőbe, gyerekek almalébe tehetnek jégkocka helyett hűs, vagy fagyasztott  epret!

  • Vagy tiszta vízbe jégbezárt más gyümölcsöt. Hűs és egészséges!

 

  • Ha szörpből készítünk jégkockát, színpompás üdítőt kapunk, ami egy fizikai kísérlet is egyben: hőkiegyenlítődés, színkeveredés.
  • Ha még további hűsítőre vágyunk, jöhet a fagyi! Most egy nagyon egészséges változatot ajánlanék kipróbálásra! Banánfagyi egyszerűen!

Egyetlen hozzávaló szükséges az elkészítéséhez, BANÁN. Mégpedig az érett fajtából. Mikor a tálról otthon már senki nem akarja elvenni, vagy az áruházban végső leárazás van, na, akkor kell bevásárolni belőle. Ilyenkor már jó érett, kellőképpen édes is. Nincs más tennivaló vele, mint a héja nélkül( Ki ne dobjuk! Szobanövényeink levelét húzzuk át vele, gyönyörű fényesek lesznek! Ha már ez is kész, aprítsuk fel, tegyük a növények cserepébe, kíváló trágya lesz belőle!)zacskóban elhelyezni a fagyasztóban. Bármikor elővehető, egy vegyes turmixban felhasználható.

Ha fagyit készítünk belőle, csak vegyünk elő személyenként egyet, és blenderben, aprítóban, kis várakozás után botmixerrel zúzzuk péppé!

Semmi nem kell hozzá, mert kellemesen édes, kellemesen krémes. Adalékok nélkül kész a fagyi.Nem lesz színes szinezék nélkül, de ezen lehet segíteni más gyümölcs hozzáadásával!

Nem szép, de nagyon finom!

 

Megosztom!