Tudni fogom a szorzótáblát! 2. (Kutyafáját-módszer)

A szorzótábla tanulása és a ritmus

Az egész élet ritmusokból áll. Ezekben élünk, ezekhez alkalmazkodunk, a sokszor ismétlődő ritmusokat megtanuljuk, rögzítjük. Ezek szerint élünk. Példák erre:

nappalok- éjszakák

szívdobogás,

lélegzetvétel stb.

Már az anyaméhben hallgatjuk édesanyánk szívének ritmusos dobogását, születésünk után ez megnyugtatásunkra is alkalmas hang. Ösztönösen tudják a felnőttek, hogy a babáknak tetszik, a ringatás, 

ezért nem ágyban, hanem bölcsőben feküdtünk. Ha ölbe vettek, akkor is ringattak. ( A kislányok is ösztönösen ringatják a babájukat)( Manapság újra divat a babahordozó kendő, ahol a baba hallja anyukájának jól ismert szívdobogását.)

Ha mondokát mondunk egy kicsi gyereknek, mindig ritmizáljuk, mert az megnyugtató, sőt kacagtató.

Próbáljuk csak ki!

Töröm, töröm a mákot,

Sütök vele kalácsot,

stb,

Ugye, aki ismeri a mondókát, az mutogatással, ritmusos mozgással kíséri azt. És még felnőtt korában is tudja. Sőt, előbb indul a kezünk, utána szólalunk meg. Pontosan úgy, mintha kisgyereknek mondanánk.

 

Az óvodás kisgyerek bármelyik szót eltapsolja, (szótagolja) mert, ez is olyan ritmus, amit az anyaméhből hozunk magunkkal.

Az iskolában sokkal könnyebb azokat a verseket megtanulni, aminek lüktetése van:

Bóbita, bóbita táncol,

tá ti-ti, tá ti-ti tá tá

Vagy később Petőfi Szeptember végén verse is ritmizálva vésődik be a tudatunkba. Érdekes, hogy az így bevésett tudás, a ritmussal  elő is hívható.

A következő mondókát is szinte mindenki kívülről tudja, de most a számolás sorrendje segít előhívni a mondókát. Ezt hívjuk szaknyelven szerialitásnak.

A szorzótáblák bevésésével is ez a helyzet. Ha segítségül hívjuk testünk lüktetését vagy egyéb lüktetést, mozgást,akkor könnyebben jegyezzük meg, majd a mozgás segítségével a bevitt tudás is felidézhető.

Mindenki hallott már arról, hogy régen a számtan óra elején az osztály kórusban mondta, kissé elnyújtva, ma is felidézhető különös beszéddallam kíséretével a szorzótáblát. (Unalomig)

Egyszer öt az öt,

Kétszer öt az tíz,

stb.

Igen ma is emlékszünk, meg is mosolyogjuk, hogy ez már a régmúlt, sőt elavult módszer. Csakhogy mindenki tudta, és még ma is tudja a szorzótáblát. Sose panaszkodtak az anyukák, hogy ennek a gyereknek sajnos nem megy a szorzótábla.

Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a játékos, mondókás dalt. Úgy működik, mint a slágerré vált dal. Annyit hallgattjuk, hogy kívülről tudjuk, ezért jó hallgatni, tetszeni kezd. Sőt! Van úgy, hogy napközben eszünkbe jut egy kis dallam, és nem tudunk tőle szabadulni, egész nap ezt dúdoljuk.

Ha ez otthon ” csak úgy” megszólal, mondjuk fürdés közben, legózás közben, egyszercsak ” belopakodik” gyermekünk fejébe, és ott is marad. Pedig nem tanítottuk, csak hallgattattuk.

 

Megosztom!