Tudni fogom a szorzótáblát! 3. (Kutyafáját-módszer)

Készítsünk táblázatot minden tanulandó szorzótáblárólról! Számítógéppel, de akár kézzel is megteszi, ha mondjuk nincs nyomtatónk. Fontos, hogy ne a számítógép felületén játsszunk majd vele, mert gyermekünknek a lapocskákat meg kell fognia, majd rakosgatnia! Ettől a konkrét tevékenységtől könnyebben megy ebben az életkorban a tanulás!

Nézzük végig, hogy mit lehet megjegyezni a látványból!

Például egymás alatt 1-10-ig látjuk a számokat. Mellettük mindig a ” szor 4″ található. Olvassuk is fel, föntről lefelé.

Egyszer négy , kétszer négy, háromszor négy stb. Ezt mondjuk el fejből, papír nélkül. Ritmizáljunk! Legyen lüktetése ennek a rögtönzött mondókának.

Használjuk hozzá az ujjainkat! Első ujj nyitása- egyszer négy

másodiké-kétszer négy

stb.

A mondókát ritmizálva mondjuk, az ujjaink nyitogatásával további lüktetést adunk. Ezt addig csináljuk, míg nem megy magától és jól. Érezni lehet, hogy gyermekünk már magabiztosan, élvezettel mondja.

 

Most következik a másik oldal.( Nyírjuk szét az eredményeket!) Itt a négyes sort látjuk.

Vetessük észre, hogy ez egy számsor, ami négyesével növekszik. Takarjuk le, és egy lapra írja le gyermekünk ezt a számsort úgy, hogy a tagokat kiszámolja. Vessük össze a kettőt! Egyben ez a feladat ellenőrzése is.

Következő feladat: Ezt bizony meg kell tanulni! Ehhez nyújtanak segítséget a következő ötletek:

  • Többször olvassuk el, föntről lefelé!
  • Keressünk könnyen megjegyezhető tagot indoklással!
  • Pl.:20, 40, mert kerek tizesek.
  • A 12, mert a számok egymást követik.
  • A 12, 24, 36, mert az első tag kétszerese a második.
  • A 4, 8, mert ezek egyjegyűek.
  • Nincs közöttük páratlan, tehát mindegyik páros szám.
  • Szinte minden szám számjegyei is párosak, kivétel, 12, 32, 36.
  • A számok vége csak 0, 2, 4, 6, 8 , vagyis az egyjegyű páros számok. Stb.

Ezeket gyermekünk már tudja, nem új ismeret, matematikából általánosan, nem kötődve a szorzótáblához tanulta. Most azért vetetjük észre, mert ezek az apróságok segítik majd a megtanulást.

Miközben a tulajdonságokat észrevetetjük, sokszor ismételjük a sort. ( Mondjuk, egy új tulajdonság észrevétele után ünneplés a sor ismétlésével. Ne feledkezzünk meg a ritmizálásról sem!

Ezután játsszunk! Miután gyermekünk elfordult, vegyünk el a sorból először csak egyet!

Visszakapod, ha megmondod, melyik van nálam! Majd másikat veszünk el.

Folytatásként, ha ez már nagyon jól megy, kettőt, hármat, majd többet is elvehetünk, ha visszakéri, újra kiegészül a sor.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy időnként fejből, lehetőleg segítség nélkül, ritmusosan mondjuk el a teljes sort!

Ezt a játékot az összes szorzótábla tanulásánál játsszuk el!

A már elkészült segédeszközt egy borítékban tároljuk, mert még szükségünk lesz rá!

Fontos! Egy napon mindig csak egy sort gyakoroljunk!

Megosztom!