A Voltegyszeregy Mikulást egy Magyarország nevű helyen várták. Szeretett ide járni. Kedves emberek voltak a lakói, akik szerették a Mikulást – szóval a Télapót.

A gyerekek mind jól viselték magukat, ezért sok szép ajándékot oszthatott ki minden esztendőben. Elbúcsúztak hát, mint minden évben  ilyenkor a Mikulások.

Induljunk hát barátaim! A gyerekek már nagyon várnak! – mondta a Télapó.

Felcsendült a Télapó-induló! – mondta Télanyó. Menjetek hát, a gyerekek már nagyon várnak benneteket! Szánjaik hangtalanul suhanni kezdtek fel az égbe, aztán a Hold előtt balra, aztán ki-ki a maga országa felé. Télapó és Télanyó sokáig integettek, s közben egyre közelebbről hallatszott, ahogy itt is, ott is énekelni kezdtek a gyerekek a Télapóra várva.

Mikulásinduló

Ha végre megjön a Télapó, vidáman zeng az induló,

Ha itt az idő elköszön, ( az rosszabb, mint a vízözön)

De tudjuk jól, hogy jövőre visszajön!

A Télapót, de régen vártuk, végre itt van, jaj, de jó!

Elidőzik most itt minálunk, míg odakünn hull a hó.

Végre itt van, jaj, de jó! Kinn nagy pelyhekben hull a hó!

A Télapót most üdvözölje ez a Télapó induló!

Énekekjétek Ti is!

Télapó itt van…….

Hull a pelyhes……