Tudni fogom a szorzótáblát! 6. ( Kutyafáját-módszer)

Tudni fogom a szorzótáblát, mert minden játékot kipróbálok, amit csak lehet! Mondjuk mi a gyermek helyett, miközben kutatjuk, hogyan is segíthetnénk neki. Nagyon fontos, hogy érezze, vele vagyunk, segítünk, de megtanulnia neki kell. Az a szülő, aki szán időt a közös játékra a szorzás tanulása és gyakorlása idején, minden segítséget megadott ehhez.

file:///C:/Users/Felhasználó/Desktop/szorzotablas_memoria.pdf

A fenti hely felkeresésével le lehet tölteni az összes szorzáshoz tartozó verses memóriajátékot!

( Én a Varázsbetű honlapján találtam meg, de máshol is fellelhető, pl.: Pinterest)

A kinyomtatott kártyákat a tanulás végéig hagyjuk egyben!

!

Vannak gyerekek, akik nagyon könnyen tanulnak verset. Számukra a szorzótábla bevésését segíteni fogja, ha a számokhoz versikéket köt. A szorzás és eredményének kimondása után, egy erre rímelő sor következik. A kettő együtt rímelő versikét ad.

Ötször nyolc az negyven,

Tolvaj járt a kertben. 

Ismét hangsúlyoznom kell a ritmus szerepét! Itt újra felbukkan, hogy ritmizálva, könnyebben megy a bevésés.

A sok-sok kétsoros versike, már megtanulva is hatásos, érdekes lehet a tanulni vágyónak. A képek szemléletessé teszik számára, és segítik a rímelő sor előhívását. Felcserélhetőek, hogy egyik segítse a másikat.

Egyszer nyolc az nyolc,

hangzik el, már jön is a rímelő szó: polc, és a sor:

Tele van a polc.

Fordítva is működik:

Tele van a polc,

a polc szó előhúzza a nyolc szót, máris kész a szorzás,

Egyszer nyolc az nyolc.

Sokszor elolvasva rögzíthető a verses szorzás, de még többet tud ez a játék! Rakosgatni is lehet!

Ennek én azért örülök, mert nem könyv-füzet helyzetben történik a tanulás, hanem mozgással, tevékenységgel összekötve! Így lesz a tanulás játék!

Ha már sorban megy, soronként vágjuk szét! Ekkor egy csíkon lesz látható:

1*8          a polc képe           8             Tele van a polc.

Szedjük külön, ami már megy, ismételgessük, ami nem. Ha már sikerült elmondani, tegyük a tudottak közé! Ha már sikerül elmondani mindegyiket, újabb nyírás következik! A csíkokat két részre nyírjuk, úgy, mintha dominó lenne!

Ekkor újra próba következik! Most csak az egyik fele látszik a két soros versikének, a másikat meg kell keresni. Képes felükkel felfelé keverjük össze a kártyákat! Keressük meg a párokat! Közben kötelező hangosan mondani a versikét!

Ha már ez is biztonságosan megy, jöhet a családi , vagy páros játék! Az asztalon helyezzük el a kártyákat a képes felükkel lefelé! A játékot a memóriajáték szabályai szerint játsszuk!

 

Megosztom!