Miklósi Szilvi továbbdobta a labdát. Annak a kollégájának, akivel évek óta egymás kezére dolgoznak, egymásnak adják, egymástól veszik át a gyerekeket, osztályokat. Az átmenet megkönnyítése érdekében, közösen kirándulnak, táboroznak a gyerekekkel.
Zsénit akkor ismertem meg, amikor az iskolát. Egyidőben kezdtünk dolgozni a Megyeriben. Tudtam a nevét, és nem értettem, miért nem azon szólítják a gyerekek. Csak azt hallottam: Zséni. Aztán egyszer a folyosón a szülőktől is így hallottam, de a kollégáink sem hívták másként. Egy gyerek sietett a segítségemre, elmagyarázta:
Zsuzsa + néni = Zséni
Mivel nevelési, tanítási módszereit nem ismertem, csak arra hagyatkozhattam a megismerésénél, hogy milyen a gyerekekhez a viszonya. A mai napig, ha őt keresem, a gyerekek nagy, egymás felé forduló csoportját figyelem, közöttük biztosan megtalálom Zsénit. Hogyan tanít? Hogyan bánik tanítványaival? Nem kellett kérdeznem, csak megfigyelnem, hogyan fordulnak felé a gyerekek, mit tükröz a szemük. Rajongást láthattam és láthatok ma is.
Mindig csodáltam érdeklődését, mert sokáig a szememben távol állt a matematika és a rajz szak egymástól, az egyik az érzésekre, a másik az értelemre hat, hogyan lehet az, hogy valaki ezt a kettőt egyszerre tanítani tudja. Az informatika adta meg a választ, hiszen abban ötvöződik a kettő.
Egy tantestületi kirándulás szabadidejét együtt töltöttük Párkányban, azóta ismerhetem varázslatos személyiségét is.
Hadd meséljen önmagáról Ő maga:
„ Szőnyi Zsuzsanna vagyok, informatika-matematika-rajz szakos általános iskolai tanár.
Sajnos saját gyerekem nincsen. A férjem: Kemenes Tamás.
1993-ban szereztem meg első diplomámat az egri, akkori nevén még Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, általános iskolai matematika-rajz tanár szakon. Ebben az évben kezdtem tanítani a budapesti József Attila Általános Iskolában. Csodálatos volt, amikor megkaptam az első osztályomat, akik a suli legproblémásabb kis csapata voltak. Rengeteg programra mentünk, minden héten, sokszor hétvégén is, állandóan beszélgettünk, mint egy nagy család.
Ezekben az években egyre jobban érdekelt az informatika tantárgy, amely ekkor kezdett megjelenni az iskolákban, ezért a tanítás mellett elvégeztem az általános iskolai informatika – korábbi nevén számítástechnika – tanári szakot is. Ezt a diplomámat 1996-ban kaptam meg az ELTE-TFK-n.
Mint Ibi, aki nekem a legnagyobb példaképem az iskolánkban, én is 2000-től tanítok a Megyeri Úti Általános Iskolában. Itt szintén rögtön osztályfőnök lehettem, és vagyok azóta is folyamatosan, hiszen számomra, az iskolai feladataim közül ez a legkedvesebb.
Második osztályom:
Harmadik osztályom:
Negyedik osztályom:
Ötödik osztályom:
A mostani, hatodik osztályom, pályám kezdete óta. Az 5.a mikuláskor készített osztályképe:
Legjobban a szabadidős foglalkozásokat kedvelem a gyerekekkel, szeretek velük kirándulni, evezni, táborozni, játszani, beszélgetni, énekelni, táncolni. Már a gimnáziumban ifi-vezető voltam, majd a vízi- és a szárazföldi túravezetői képesítést is megszereztem, hogy tudjak vándortáborozni és evezni a gyerekekkel. Kirándulásokra, énekkarokba (Gyöngyvirág, PVV, BIK) és táncházakba (magyar, standard, görög, szerb, flamenco, indiai) jártam, rengeteg olyan tanfolyamot végeztem el, ami a gyerekekkel való munkám során segít nekem. Fontosnak tartom, hogy mindig új ötletekkel és korszerű módszerekkel és tudásanyaggal taníthassak.
2000 óta rendszeresen díszítem a rajzszakkörökön és szabadidőmben a gyerekek munkáival az iskolát, mert tapasztalom, hogy mennyire lelkesíti őket a saját munkáik látványa, és sokkal jobban meg is becsülik így a dekorációkat.
Nagy örömömre szolgált az is, hogy megtervezhettem az iskolánk logóját:
2014-ben kerületi informatika munkaközösség vezető lettem és ELTE-TÓK főiskolai hallgatókat is mentorálok gyakorlatuk során az iskolánkban, minden tanév első félévében, heti egy alkalommal. Ezt a munkát is nagyon szeretem, nagyon sok szeretetet és pozitív visszajelzést kapok a főiskolás hallgatóktól is. Nagyon fontosnak érzem, hogy a következő pedagógus nemzedék is örömmel, elhivatottsággal, kellő módszertani és szakmai felkészültséggel kezdhesse meg ezt a sokszor nagyon nehéz, de annál csodálatosabb munkát.
2016-ban a Napraforgó Kiadó felkért, hogy szakmai lektora legyek az ötkötetes Kódgép című programozási tankönyvüknek, amit nagyon élveztem és remekül tudom alkalmazni is az óráimon. Azért is éreztem ezt a munkát fontosnak, mert a mai informatikaoktatás egyre jobban a programozás felé kacsintgat.
Tapasztaltam, hogy az informatikai tudásomat tudom a leghasznosabban beépíteni az összes többi tantárgy oktatásába, ezért egyre inkább ehhez a tantárgyhoz kezdtem el vonzódni. Hiszen az IKT eszközökkel nagyon jól motiválhatók a gyerekek. Minden tantárgyhoz jól lehet vele kapcsolódni, arról nem is beszélve, hogy a számítógép előtt ülve még a gyengébb gyerekek is sokszor jutnak sikerélményhez. Talán ennek is köszönhető, hogy tanítványaim közül sokan 2002 óta minden évben szerepelnek a Fővárosi Általános Iskolai Informatika Alkalmazói Verseny első hat helyezettje között. Több tanítványom LEGO-robot és más programozói versenyeken is szépen szerepelt.
Újabban a projekt- és az élménypedagógia érdekel, ezek olyan módszerek, amivel a gyerekek játszva tanulnak, és nem vesztik el érdeklődésüket a nehezebb tantárgyaik iránt sem.
Mindennapi munkám során az egymás iránti tiszteletre, a toleranciára, az el- és befogadásra igyekszem tanítani a gyerekeket. Ezek „gyakorlására” és megélésére a szabadidős tevékenységek jelentik a legjobb alkalmat, többek közt ezért szeretek kirándulásokra, táborozásokra és egyéb közös programokra menni a gyerekekkel. Az osztálytermünket mindig úgy rendezzük be, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat benne, hogy a sajátjuknak érezhessék. Egy nagy fát festettünk a terem hátsó falára egy előző ötödikes osztályommal és minden új osztályom gyerekei, falevélként rányomják a kezüket egy ágra, amibe belefestjük a becenevüket is. A visszatérő osztályaim szeme mindig erre a fára téved először, hogy vajon megvan-e a nevük még.
Ebben az iskolában azért érzem jól magam, mert itt mindenki, még szülők is a gyerekek által kitalált becenevemen szólítanak, vagyis Zséninek. A volt osztályaim, régi tanítványaim gyakran visszatérnek az iskolába, vagy máshol találkoznak velem. Sokszor fordul elő, hogy a szalagavatójukra is meghívnak. A tanári pályám során mindig az a legkedvesebb számomra, amikor a gyerekek a szeretetüket fejezik ki felém valamilyen formában. Sokszor szoktam olyan ajándékot kapni tőlük, amit a saját kezükkel készítenek el, hiszen ötödiktől arra tanítom őket, hogy az a legszebb ajándék.
Szeretnék olyan pedagógussá válni, mit a kedves Ibi néni, akinek a matematikai óráit is alig akarják abbahagyni a gyerekek, és úgy élik meg az ott tanultakat, mint akik folyamatosan játszanak, akire mindig szeretettel emlékeznek, és akihez mindig visszajárnak.
Célom, hogy tanítványaimmal úgy fedeztessem fel a tantárgyak szépségeit, hogy közben olyan emberek maradhassanak, akik bármilyen emberi közösségre pozitív hatással lesznek és előremozdítják a világot.”
Igen, ő is ilyen ember: Bármilyen emberi közösségre pozitív hatással van, és előremozdítja a világot. A Megyeriét biztosan!
Zséni nagyon tapasztalt tanár, de mindig keresi az újat, a jobbat, azt, amit még nem ismer, aztán átalakítja úgy, hogy gyermekei többet, és könnyebben tudjanak. Úgy ismertem meg, hogy célja: Gyere, játsszunk együtt, érezzük jól magunkat, majd észreveszed, már mennyit tudsz úgy, hogy nem is “tanultál”!