Gyakran használunk az egyszerű, hétköznapi szavak helyett több szóból álló szókapcsolatokat, ezzel színesebbé, érzékletesebbé, élvezetessebbé téve beszédünket. Ezek az állandó szókapcsolatok. A bennük elhelyezkedő szavak állandóak, de ragozhatóak, módosíthatóak. Jelentésük azonban állandó.
A baj, csak akkor kezdődik, mikor valaki nem ismeri ezeket a szólásokat, azok értelmezését, jelentését. Ilyenkor történik meg az, hogy nyelvi zavar keletkezik a szó szerinti és az átvitt értelmezésben.
Ezeken a képeken a látvány és a jelentés megegyezik, így nem támad kavarodás. Ezek a szóláshasonlatok pl.:
- Fehér, mint a hó.
- Fürge, mint a gyík.
- Reszket, mint a nyárfalevél.
Ezeknél a szólásoknál már nem egyértelmű a látvány, az ismeret és a jelentés.
A látvány: a bárány fehér és aranyos
az ibolya lila és illatos
a liba és a disznó háziállatok
A szólás: Ártatlan, mint a ma született bárány.
Szerény, mint az ibolya.
Sok lúd disznót győz.
A gyerekeknek itt már segíteni kell, hogy a szólások jelentését értelmezni tudják.
Járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Leteszi a lantot.
Borsot tör az orra alá.
A kákán is csomót keres.
Köti az ebet a karóhoz.
A jelentés itt már átvitt értelmű, a bennük található szavak jelentése módosult, képletes, átvitt értelmű szólások lettek.
A gyerekek számára a legnehezebben azok a szólások, közmondások értelmezhetőek, amelynek összetartozó szavai a valóságtól eltérő képeket hívnak elő.
Maga alatt vágja a fát.
Lakatot tesz a szájára.
Fény gyúlt a fejében.
Nem babra megy a játék.
Nagy kő esett le a szívéről.
Ég a keze alatt a munka.
Számukra nincs összefüggés a szavak által megjelenített kép és az átvitt értelem között. Ha az a célunk, hogy a gyerekek az élő beszédben is használjanak egy-egy szólást vagy közmondást, mindenképpen segítenünk kell az értelmezésben, és abban, hogy mikor kell ötletesen, érzékletesen használni azokat.