Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi neve: Böjtelő hava. Nevezték Halak havának is, mivel a február21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm,”tisztulás” szóbol ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi -januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított.

A februárt esőszínű ruhába öltözött, repülő alakként ábrázolták, jobbjában a Halak jegyével. ( Jankovich Marcell: Jelkép-kalendárium)

Minden évszaknak megvolt a maga közösségi munkája, melyben életkorának megfelelő módon részt vett gyermek, leány, legény és felnőtt egyaránt.A legtöbb munka, amiben a leányok és legények részt vettek, egyben társas szórakozási alkalom is volt.

Február másodika Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Mint azt a nevével is mutatja,  a templomokban ilyenkor szenteltették a gyertyát, amit aztán a szenteltvízhez hasonlóan sokféle módon használtak. Például az újszülött mellett égették a keresztelésig, nehogy a gonosz, rossz szellemek kicseréljék a “pogánykát”. De a betegek mellett és a nagy ünnepeken is szentelt gyertyát gyújtottak, hogy segítsenék a felgyógyulást és óvjanak a gonosztól.

A gyertyaszentelő napjához kapcsolódó “parasztregulák közül sok máig fennmaradt. “Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízeket szedd elő!”( Az etetés után megmaradó tengeriszár, széna, szalma neve az ízik, ezzel fűtöttek.)

Ha szép napos az idő, s kijön a medve a barlangjából, mivel meglátja az árnyékát, bizony visszamegy, negyven napig ki sem bújik, olyan hideg lesz.

Weöres Sándor: A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
„Kibujás vagy bebujás?
ez a gondom óriás!

Ha kibujok, vacogok,
ha bebujok, hortyogok;
ha kibujok, jót eszem,
ha bebujok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!”

Bölcsebben fogták fel a gyertyaszentelői jövendölést a bácsszőlősi szőlősgazdák, akik a farsangnak is hódolva így biztatták egymást e jeles napon:

„Itt a gyertyaszentelő, a pincekulcsot vedd elő.
Ha fénylik, ha nem; nem bánom, majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide, bort az asztalra ízibe.”

Késő ősztől a farsang végéig a legfontosabb szórakozási, ismerkedési lehetőség a fonóban adódott. Többnyire közösen béreltek a lányok egy szobát, ahová aztán a fűtéshez fát, a világításhoz petróleumot és a munkaeszközöket is magukkal vitték. Egy idősebb asszony felvigyázott a lányokra, hiszen amíg 6-7 órától éjfélig fontak, megjelentek a legények, és szórakoztatták őket. A vendégségbe érkező legényeket például cukrozott főtt kukoricával kínálták. Énekeltek, gyakran játszottak is közösen. A legények itt megleshették, melyik lány a legügyesebb, legszorgalmasabb. Ha egy orsó lepottyant, s azt egy legény kapta fel, bizony csak csókkal lehetett kiváltani.