Portré: Kollégám Hajzer Évi, iskolánk igazgatóhelyettese

Halk szavú, mindig nyugodt, mosolygós kollégámat szeretném bemutatni. Igen, Hajzer Évi az, iskolánk igazgatóhelyettese! Kiváló munkáját mindenki ismeri, pedig szerénysége miatt ő maga háttérbe húzódik. Látni csak akkor lehet, ha valahol segíteni, szervezni, megoldani kell valamit. Teszi ezt mosolyogva, önzetlenül, úgy, hogy észre sem vesszük, a sötét felhők eltávolodtak, a probléma megoldódott, és ő mint egy jó tündér, tovalibben.Nagy -nagy örömünkre, most egy kicsit többet megtudhatunk róla! Mesélj,Évi:

Meglepődtem, amikor megkaptam a labdát kolléganőmtől, Benkő Krisztától. Jó érzéssel töltött el, hogy az általam tisztelt, szakmailag, emberileg csodálatos kolléganőmnek éppen én jutottam eszébe.

Sokáig halogattam az írást, mert állandó kétségek és bizonytalanság közepette végzem a munkámat az iskolában. Nagyon kevés alkalommal éreztem azt, hogy elégedetten hátradőlhetek és vállon veregethetem magam, milyen jól végeztem a dolgom. Talán ezért is van az, hogy a majd félévszázadnyi életemből majd negyedszázadnyit tanulással (is) töltöttem és jelenleg is diák vagyok.

Egy hajdú-bihari kis településen, Furtán kezdődött ez az „életfogytiglan” tartó tanulás. Fantasztikus osztályfőnökeim, tanáraim nem csak a tudományokra, hanem emberségre, kitartásra neveltek bennünket. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe Dorcsineczné Rozika tanító néni türelme, elfogadó szeretete, Ballai Erzsike tanár néni precizitása és kedvenc buzdításai: „nincs lehetetlenség csak tehetetlenség”, „minden lehet, csak akarni kell”, amiket akkor hallottunk, amikor háborogtunk egy-egy matek vagy fizika példa megoldhatatlanságán. Igazság szerint ezek nem igazán nekem szóltak, hiszen a matematikával mindig is szoros barátságban álltam. A berettyóújfalui gimnázium matematika tanára, Szatmári (Szatyi) tanár úr kedvenc mondatát is gyakran idézem az óráimon, miszerint a „matematikához csak józan paraszti ész szükséges”. A fent említett fantasztikus pedagógusoknak is köszönhető, hogy érettségi után a nyíregyházi tanárképző főiskola tanítómatematika tanár szakára jelentkeztem és 1994-ben diplomáztam. A diploma mellé útravalóul minden csoporttársam személyre szóló idézetet kapotAndrási Tiborné, Gabi nénitől, a matematika tanítási  vezetőjétől. At z enyém így szólt:gyakorlatunk

„Bármerre visz életed, csak egy célod legyen,

Segíteni mindig, mindenütt a többi emberen;

Légy erős, védd minden ember Boldog életét,

Tanulj, taníts s a tudomány Hős magvetője légy!”

(Tompa Mihály)

Nagyon gyakran eszembe jutnak és erőt adnak ezek a sorok, amikor elbizonytalanodom, elkeseredem egy-egy nehéz nap után.

Az első munkahelyemen, a Nagykovácsi Általános Iskolában, az első igazgatóm, aki nem volt más, mint Erdei Irén tanár néni, a furtai történelem tanárom, rögtön a mély vízbe dobott és egy első osztály tanítását bízta rám.

Az első első osztályom

A lelkes, segítőkész, szakmailag kiváló kollégák hamar befogadtak, terelgettek, rengeteget tanultam tőlük és hamarosan a falu közösségének is aktív tagja lettem. Ünnepségeken konferáltam, műsort vezettem, szövegszerkesztésre tanítottam az óvónéniket, a polgármesteri hivatal dolgozóit. Merthogy elvégeztem közben az ELTE számítástechnika tanár szakát is. Ahogyan az ember nem felejti el az első szerelmét, úgy örökre bevésődtek az első osztályom fantasztikus, csillogó szemű, csendes-csibész-szorgos kis diákjai is. A mai napig fel tudom sorolni névsor szerint őket és hozzájuk fűződő kedves emlékeimet. Az év szeptemberében, amikor ők felső tagozaton folytatták tovább tanulmányaikat, én új szerepben próbálhattam ki magam, megszületett Anna Sára, az egyetlen leánykánk, majd 2002 novemberében Dani, az idősebb fiunk. Közöttük volt annyi idő, hogy még egy osztálynyi, csuda okos kis csapatot megtanítsak írni, olvasni, számolni 1. osztályban.

Az második első osztályom

2003-ban beköltöztünk Nagykovácsiból Újpestre, így kerültem 2004 szeptemberében a Megyeri Úti Általános Iskolába, jelenlegi munkahelyemre. Ismét egy szakmailag felkészült, aktív, sokszínű nevelőtestület tagja lettem, befogadtak, támogattak és hamarosan az alsó tagozat munkaközösségének vezetését is rám bízták. A történelem ismételte önmagát: miután négy éven keresztül osztályfőnöke lehettem egy csodás kis csapatnak egy még csodásabb tanító párral, Guba Editkével, még el tudtunk indítani egy újabb első osztályt, de egy év után én, majd nemsokára ő is elbúcsúzott a csapattól, gyesre mentünk.

A harmadik osztályom

Egy csodálatos ajándékkal gazdagodott a családunk, megszületett a mi kis Marci(pánu)nk.

A gyes alatt pedagógus szakvizsgát szereztem fejlesztő, differenciáló szakirányú továbbképzés keretében.

A negyedik osztályom

Három év után, 2014-ben visszatérve az iskolába ismét első osztályt kaptam, de a négy év alatt folyamatosan „lemorzsolódtam” mellőlük, egyre kevesebb órában találkoztunk. Ennek oka, hogy 2015-től szakértőként veszek részt pedagógiai-szakmai ellenőrzésben és pedagógusminősítésben. Idén szeptembertől pedig elfogadtam az intézményvezető felkérését az alsó tagozat vezető helyettesi feladatai ellátására.

Az ötödik osztályom

Ha egy szóval kellene jellemezni az elmúlt 24, pedagógus pályán töltött évemet, az ÚTKERESÉS lenne ez a szó. Folyamatosan tanítottam alsós kisdiákokat, kipróbáltam a felső tagozatosok okítását, tanultam, munkaközösséget vezettem, magántanítványaim, csoportjaim voltak, de valahogy mindig volt bennem valami hiányérzet, valamiféle kétely, hogy jó helyen vagyok-e, jól végzem-e munkám, hogyan tudnék többet adni, hatékonyabb lenni, hogyan tudnék jobb anya, jobb feleség, jobb pedagógus lenni…

Szeptembertől új feladatokat kaptam. Megtisztelő a kollégák és az igazgatónő bizalma. Igyekszem, ismét iskolapadba ültem, de hogy a jó útra léptem-e? Ez lesz az én utam? Meg tudok felelni az elvárásoknak? Nem tudom … az idő majd választ ad

Igen Évi, jó útra léptél, de nem most ám! Szerintem abban a pillanatban, amikor megszülettél. Sokan élünk azzal a bizonytalansággal, hogy elég jók vagyunk-e.Te legyél nagyon is biztos ebben! Nálad szerényebb, kimagasló tudású, hatalmas szociális érzékenységgel, segítőkészséggel megáldott kolléga talán nincs is.Nem találkoztam még olyan emberrel, legyen az gyerek, szülő vagy pedagógus, aki téged nem tisztel, szeret, becsül. Hatalmas tudásoddal csak szolgálsz, hidd el, hogy látszik rajtad a pálya iránti tisztelet, alázat. Rengeteget dolgozol, erről mindenki tud ám, bár te sose panaszkodsz, rajtad csak belső békét, nyugalmat látni!Biztosan így van ez otthonodban is, hiszen a családod sugárzik!

Nem véletlen, hogy kollégáid bemutatása után, mikor megkérdezem, kinek dobják a labdát,  mindenki téged mondott elsőnek, de azt gondolta, iskolavezetői státuszod miatt nem vállalnád, így mást választott. Kriszta csak téged jelölt, és köszönöm, hogy mindannyiunk nagy-nagy örömére elvállaltad, hogy írsz magadról,így engedtél minket bepillantani a lelkedbe is.Nagyszerű ember, nagyszerű kolléga, nagyszerű tanító, nagyszerű vezető, és biztosan nagyszerű családanya vagy! Köszönjük, hogy vagy nekünk!

 

 

 

Megosztom!

Vélemény, hozzászólás?