Bizony sok munka volt egész évben a szánkó körül. Így hát nem csoda, ha elkelt ezen a napon a Télanyó segítsége. De lám csak! Ahogy visszajön a házba, dohog, mérgelődik Télanyó:

-Apus! Ez a pirosorrú szarvas már megint nem ette meg a spenótot! Talán, ha játszanál neki a jégcsapfurulyán…

– Igaz is Anyus: a csomagok már mind a zsákban, indulásig van még elég idő, szusszanjunk hát egy kicsit!

Azzal fogta, s már ment is a rénszarvasokhoz a szín alá.

Köztük is a legkedvesebb volt bizonyos Rudolf nevű, akinek úgy világított az orra, mint egy piros villanykörte. S mivel a Mikulás – másnéven Télapó – igen nagyon szeretett muzsikálni, hát szívesen játszott Rudolfnak a maga faragta jégcsapfurulyáján.

Jégcsapfurulya

Itt északon kevés a napsütés, sok a hideg és sok a hóesés,

s ha egy hosszú téli délután, nagyon vágyódom egy édes hang után,

ami nem más, semmi más, nem is lehet vitás,

Csak a jó – furulyaszó!

Itt északon minden Télapó tudja, mit rejt a jégcsap és mire jó.

S ha vágyódom egy édes hang után, kifaragom egy téli délután,

hogy szebb hang nincs, az nem vitás, és nem vidít fel semmi más,

Csak a jó –  furulyaszó!

Tudod sokszor van az az életben, hogy a bicskád valahogy életlen,

de ha akarod, akkor is megfaragod a jégcsapfurulyát.

Tudod sokszor van az az életben, s legtöbbször nem is véletlen, hogy rosszkedved van, de felvidít a jégcsapfurulyád!